Évelőknek botanikailag azokat a lágyszárú növényeket nevezzük, amik több mint két éven keresztül minden évben hajtanak. Ezzel megkülönböztetjük őket a fás szárú növényektől, amik egy fagytűrő fás részt meghagyva növekszenek évente nagyobbra. Megkülönböztetjük az egy- és kétnyári növényektől is, amik a mi éghajlatunkon egy vagy két idényben hajtanak ki, és hoznak színpompás virágot. Az évelők föld alatti részek (hagymák, gumók, gyöktörzs, tarackok) vagy földre hajló hajtásrészek, talajra lapuló levélrózsa segítségével telelnek át.
Sokan esünk abba a hibába, hogy egész idényben folyamatosan virágzó lágyszárú növényeket szeretnénk a kertbe, de nincs kedvünk évente ültetni. Ez sajnos nehéz feladat, mivel csak az egy és kétnyáriak tudnak folyamatosan virágozni. Az évelők az év legnagyobb részében lombjukkal, habitusukkal díszítenek. Néhány hét az, amíg látványos virágokat hozhatnak, ezek természetesebb hatásúak, mint az egynyáriak virágai. Az évelők leginkább a burjánzó természet és az évszakok váltakozásai jelzésére alkalmazhatók legjobban. Lombjuk kifejező erejével imitálhatják a vízpart közelségét, a pozsgás levelűek a száraz sziklák világát, a díszfüvek a szeles pampákat idézik. Nagyon jól használhatóak arra, hogy a magas cserjéket elválasszuk a gyeptől, és kellemes térfalat hozzunk létre magas épített elemek körül, falak előtt, házak sarkánál. Mivel gyorsan nőnek, gyakran néhány hónap alatt szép állományt képeznek, így a frissen kialakított kert első komoly díszei lehetnek.
Az évelők leggyakoribb kiültetési módja az évelőágy. Elrendezés szerint megkülönböztetünk körbejárható, laza vonalvezetésű évelőszigetet, épületek geometriai formáját feloldó, cserje- és facsoportokat lezáró évelőágyakat, ésaz évelő szalagágyakat, amik vonalas kerti elemek (kerítés, sövény) tövéhez ültetve annak formáját bekapcsolja a kert szerkezetébe. Az évelőszigetek kialakításánál a magas, hangsúlyos növények kerüljenek a kiültetés belsejébe, és a szélek felé alkalmazzunk alacsonyabb, változatos levélszínű, lombmintázatú növényeket. Sokszor látható előnytelen megoldás az, hogy egy alacsony fajtából egy sor fut körbe a folt szélén, befelé egy középmagas sor, a központban pedig magas növények vannak. Sokkal esztétikusabb az, ha a növények méretére figyelve a szigeten belül néhány hangsúlyos csoportot alkotunk, és ezeket vesszük körbe csökkenő méretű, változatos habitusú, színű évelőcsoportokkal.
A lezáró évelőcsoportok célja az, hogy az épületeket vagy a cserjefoltot, fákat bekapcsolja a kertbe, egyúttal kijelölje a gyep és a növénycsoport találkozásának határát is. Kialakításuknál figyeljünk a konkáv (a határok felé fokozatosan emelkedő) térkialakításra. Jó kontraszthatásokat érhetünk el a különböző levélszínek, virágszínek alkalmazásával. A vonalas szalagágy tervezésénél a legfontosabb, hogy legalább 2 m széles legyen, hogy a növényeknek elegendő helyük legyen mélységében is változatos, természetszerű látványt alkotni a magas térfal előtt.
Évelőágyba általában 50-150 cm nagyságú évelőket használunk. Ezek nem tagolják még túlzottan a teret, de elég magasak ahhoz, hogy a terület kevés kapálással is gyommentes maradjon. Érdemes túlsúlyban telepíteni a napot és félárnyékot egyaránt tűrőket, és közepes vízigényűeket. A tervezés során először a fajokat-fajtákat választjuk ki. Fontos szempont az, hogy a kijelölt hely milyen ökológiai adottságokkal bír: a napfénykedvelő növények árnyékban felnyurgulnak, rosszul fejlődnek, az árnyékkedvelők megégnek a napon. Ugyanilyen fontos tényezők a terület talajadottságai, és vízellátottsága. Többféle tervezési elv létezik: aránytalanul nagyköltségekkel jár az „egész évben díszítő” évelőágy a fajok sokfélesége és a szükséges terület nagysága miatt. Ugyancsak előnytelen, mert szegényes hatást kelt az az elv, hogy „mindig díszítsen valami”, és ezzel egy-egy növény mindig virágzik az évelőfoltban. A legharmonikusabb eredményt az hozhatja, ha több szakaszra osztjuk a tenyészidőszakot, és virágzási csúcsokat alakítunk ki, amiket virágszegény időszakok váltanak fel. A csúcsidőszakban egymás mellett elhelyezett állományok egy időben virágoznak. Nálunk három virágzási csúcs kialakítására van lehetőség: nyár első felében (május-június), nyár közepén (július-augusztus), és szeptember környékén.
Ezután csoportosíthatjuk és rangsorolhatjuk a növényeket: a hangsúlyképzők (téralakítók) alkotják az évelőágyak kiemelkedő tömbjét, ezek különleges, magas növésű évelők: sisakvirág (Aconitum), mályvarózsa (Alcea), tündérfürt (Aruncus), szarkaláb (Delphinium), csillagfürt (Lupinus), mákkóró (Macleaya), magas kúpvirág (Rudbeckia) fajták. Alkalmazzuk őket szoliterként, kis egyedszámban. A hangulatteremtő évelők közé tartoznak a középmagas (40-100 cm), sokáig virágzó fajták: kerti margaréták, bugás lángvirág (Phlox), sárga cickafark (Achillea filipendulina), egyes őszirózsa fajták (Aster sp.). Ezeket érdemes nagyobb egyedszámban, fajtánként is változtatva, többszörös ismétléssel ültetni, ezáltal a kiültetés karakterét adják meg. Élénkítő színfoltoknak alkalmazhatunk kisebb jelentőségű, rövidebb virágzási idejű fajtákat: harangláb hibridek (Aquilegia), íriszek, keleti mák (Papaver orientale), varjúhájak (Sedum), levendula, rozmaring (Rosmarinus). Végül helykitöltőket, térlazítókat alkalmazhatunk, amik alacsony, talajtakaró jelleggel kitöltik az üresen maradt területeket: gólyaorrfélék (Geranium), tatárvirág (Iberis), arany pimpó (Potentilla aurea), zöldhúr (Sagina), kakukkfű (Thymus), hegyi ternye (Alyssum montanum).
A növények vásárlása és ültetése során figyeljünk arra, hogy az egészséges, bokros növényt válasszunk. Évelőket ősszel és tavasszal ültethetünk. Ezt a munkát érdemes a virágzás idejéhez igazítani: az ősziekét tavaszra, a tavasszal nyílókét pedig őszre. A virágokat minél előbb ültessük a helyükre, olyan sűrűn, hogy kényelmesen kifejlődhessenek, de ne legyenek nagy hézagok köztük. Az évelőágy a 2-3. évben éri el a végleges kinézetét, ekkorra tervezzünk a növények távolságánál és a talajelőkészítés során is.
A talajt legalább 30 cm mélyen ássuk fel, és távolítsuk el a tarackokat és az évelő gyomok gyöktörzsét. Ha ezt nem végezzük el, az évelőágy hamar begyomosodik, és sokkal nehezebb dolgunk lesz ezek eltávolításakor. Fontos a tápanyagutánpótlás: telepítés előtt forgassunk be a talajba 10-15 kg/m2 mennyiségben érett marhatrágyát vagy komposztot. A talaj állapotától függően rendszeresen pótoljuk a tápanyagot tápoldatozással vagy hosszan lebomló műtrágyával. Folyamatosan öntözzünk, a növények igényeinek megfelelően. A hosszú távon leggazdaságosabb megoldás az automata öntözőrendszer, ami csepegtető csővel vagy izzadócsővel látja el a növényeket megfelelő mennyiségű vízzel. Kapálással lehet a gyomokat eltávolítani, emellett évente talajszintig le kell vágni a visszaszáradt részeket. Ezt kora tavasszal tegyük meg, mivel az elszáradt részek megóvják a növényeket a nagy fagytól. Elnyílás után vágjuk le az elszáradt virágokat, így egyes fajok még másodvirágzásra is képesek.
Az évelők gondozása munkával jár, de időbeli változatosságukkal, különleges virágaikkal, lombjuk textúrájával fantasztikus egyedi karaktert adhatnak kertünknek. Évszakról évszakra önfeledten tobzódó vidám életet varázsolnak a szigorú falak, egységes gyep és nagy tömegű cserjék, magas fák közé.
Tipp: A növények teljes kifejlődéséig egy- és kétnyári virágokkal dúsíthatjuk a virágzó felületek színes összképét.
Felhasznált irodalom:
Schmidt Gábor (sz.)2003: Növények a kertépítészetben, Mezőgazda Kiadó
Nagy dísznövénylexikon, Pannon-Literatúra Kft 2008
