Zöldülő balkonok, virágos erkélyek

Bár a kertészkedést alapvetően mindenki a vidékhez köti, egyre inkább bebizonyosodik, hogy ebben sincsenek korlátok. A közösségi kertek mellett balkonok százai zöldülnek ki, ahol eper, paradicsom, vagy éppen menta és kakukkfű burjánzik. És van-e jobb, mint friss bazsalikomot szórni a tízperces pasztánkra, amihez csak az ablakpárkányon kell kinyúlni?

A PONT Magazin cikke

Ha a reggeli kávé iszogatása közben utánagondolunk, rájöhetünk, hogy egy akár három négyzetméteres teraszon is sok hely van, ha a korlátokon és az ablakpárkányokon kívül a falakat is számításba vesszük. Ahogyan a házak, úgy a városi kertek is az égbe törhetnek, akár felfüggesztett kaspók, falra szerelt ládák, polcok vagy raklapok formájában. Így futó-, illetve kúszónövényeket is termeszthetünk - mint például a kerti klematisz, az árnyékliliom, a kúszó eper -, mellettük jól mutatnak az apró virágú vagy lombjukkal díszítő növények, mint az illatos kakassarkantyú, amely a szúnyogokat is távol tartja. Lényegében bármilyen növényt el lehet így ültetni, kivéve persze azokat, amelyeknek mélyre nyúlik a gyökere.

Kezdjük az alapoknál

Sokan mondják, hogy két hónapnál tovább egy növény sem húzza, pedig elég egy kis odafigyelés, és meghálálják a gondoskodást. Kezdjük az alapoknál. A tavasz beköszöntével, amikor a hőmérséklet már éjszaka is 5-10 fok felett van, elkezdhetjük a kertészkedést. - Bármihez nyúlunk is, fontos, hogy az ültetőláda alján legyen lyuk (így a felesleges víz el tud folyni), és az ültetett növényhez ajánlott földet használjuk - hívta fel a figyelmet Gáfor Gergely, okleveles kertészmérnök, a Fitoland kertésze. - Ügyeljünk a növények víz-, fény- és tápanyagigényére: csak akkor öntözzük őket, ha a földjük már száraz. Ez általában két-három naponta szükséges, ám a nyári melegben akár naponta többször is - teszi hozzá a szakember.

Tipp: Rendszeresen tápoldatozzuk a növényeinket, ezzel is segítve növekedésüket!

Mit ültessünk?



- A zöldségek közül a paradicsom, a paprika, az uborka, a tök, a bab és a retek a legkedveltebb a városi kertészek körében. Paradicsomból vannak kifejezetten kisméretű, „balkon fajták”, de a hagyományos nagy termésű, valamint a koktélparadicsomokat is keresik - sorolja a szakember, aki szerint paprikából a tölteni való, a kalifornia és a chili fajták divatosak. Össze is ültethetünk növényeket, csak arra kell figyelnünk, hogy közel azonos legyen a víz- és tápanyagigényük. A paprika és a paradicsom mellé például a legjobb olyan növényeket keresni, amelyek beterítik a talajt, mivel mindkettő fölfelé nő, így „takaró” nélkül könnyen kiszárad és gyomosodik alattuk a föld. Ha van elegendő hely, akkor célszerű sóskát, spenótot, fűszernövényeket, retket, metélőhagymát ,vagy akár szamócát tenni melléjük.

Fűszerkert az ablakban

Mindenki tudja, mit jelent a friss, aromás fűszerág, mennyire izgalmassá tehet egy ételt vagy egy nyári limonádét. Míg a szárított fűszerekben koncentráltan vannak jelen az ízek, addig a frissen szedett fűszerekben oldottabban, lágyabban, nem annyira határozottan jelennek meg. Általánosságban elmondható, hogy a fűszernövények a legstrapabíróbbak, ezen belül is a rozmaring, a bazsalikom, a menta, a petrezselyem, illetve a majoránna tartható legkönnyebben életben. Aki nem szeretné teljesen telepakolni az erkélyt növényekkel, az néhány cserép fodros petrezselymet válasszon, és közéjük tegyen árvácskát - ami nem csupán mutatós, de finom is - vagy primulát. A mentából vagy a citromfűből hűsítő tea is készülhet, a bazsalikom pedig a caprese elengedhetetlen társa, de a házi eper- vagy málnafagyinak is jól áll.

Tipp: Ne engedjük, hogy a fűszernövények virágba boruljanak, mert akkor az összes energiájuk a virágok és magvak fejlődésére irányul. A virágkezdeményeket vágjuk vissza, így elő tudjuk segíteni a levélfejlődést.

Forrás: Pont Magazin / Tapody-Németh Katalin

Kapcsolódó videó: Balkonládás növények - ültetési elvek, tápozás

A beszélgetés tartalma:

  • Milyen növények ültethetők balkonládába?
  • Mi alapján érdemes a balkonládába ültetett növényeket összeállítani?
  • Hogyan lehet tápozni a növényeket?
  • Miért érdemes szakáruházban növényeket vásárolni?

 

Fitoland

Fitoland Budafok

1223 Budapest, Rókales.u.2-4.

Nyitvatartás: h-sz: 8:00-18:00, V: 8:00-16:00

Térkép | Nyomtatható térkép

Szobanövény áruház: +36/20 771-0454

Áruház: +36/1 226-6656

FAX: +36/1 226-4933

Email: rokales@fitoland.hu

Fitoland Józsefváros

1083 Budapest, Korányi S. u. 2/c.

Nyitvatartás: H-Szo: 8:00-18:00, V: 9:00-17:00

Térkép | Nyomtatható térkép

Szobanövény áruház, üvegház: + 36 20 771 0446

Virágbolt, vágott virágok: +36 20 432 0050

Áruház, cserepes növények: +36 1 303 4934

Email: koranyi@fitoland.hu

Fitoland Díszfaiskola

1083 Tömő utca Illés utca sarok díszfaiskola

Nyitvatartás: K-Szo: 8:00-18:00, V-H: ZÁRVA

Térkép | Nyomtatható térkép

Mobil: +36 20 771 0447

Telefon: +36 1 215 0392

E-mail: tomo@fitoland.hu

Fitoland

www.fitoland.hu dísznövény-, és kertészeti webáruház - házhozszállítással! Webshopunk célja, hogy közvetlenül otthonából tudjon jó minőségű, erős, egészséges növényeket rendelni, és ezzel már csak a növényápolás, vagy kerti munka marad hátra. Vagyis a legszükségesebb, ami a kertje és növényesített otthona élvezetéhez kell! :) Mindig gondosan ügyelünk arra, hogy a megrendelt termékek épségben érjenek el Önhöz. Nézze meg, hogy csomagoljuk be a megrendelt növényeket! Ha pedig már itt jár, ne csak növényt vásároljon, hanem a tudást is megadjuk mellé, amivel a választott dísznövény hosszú ideig pompázhat!