A házhoz szállítási díj tartalmazza a csomagolási díjat is.
Garantáltan alacsony ár.
Leírás
A himalájai lonc (bíboreső) egy kevés gondoskodást igénylő lombhullató cserje. Hosszan virágzó dísznövény, mely a nyár közepétől kora őszig hozza szokatlan megjelenésű, bókoló virágzatait, melyek fehér vagy halvány rózsaszín virágokból, valamint sötétbíbor murvalevelekből állnak. Virágait az ősz folyamán időnként bordó bogyós termések követik, amelyek éretten ugyan fogyaszthatóak, de nem kifejezetten jó ízűek. Igazi szoliter növény, melynek feltörő üreges szárait viszonylag nagyméretű levelek borítják. Kihegyezett végű, némileg hullámos szélű levelei az alapváltozat esetén zöldek, de léteznek sárgászöld lombbal rendelkező változatok is (mint pl. a 'Golden Lanterns' fajta). A tél folyamán rendszerint visszafagynak a hajtásai, de tavasszal tőből újra kihajt. Természetes élőhelyén magassága meghaladja akár a 2 métert is, nálunk azonban ritkán nő 1-1,5 méternél magasabbra.
Viszonylag igénytelen díszcserje, mely tolerálja a városi szennyezett levegőt. Tulajdonképpen bármilyen jó vízáteresztő képességű talajban életképes. Mivel enyhén fagyérzékeny, ezért ültessük védett fekvésbe (téli hideg szelektől) és lombbal vagy mulccsal takarjuk tövét. Közepes vízigényű növény, mely legszebben napos, félárnyékos helyen fejlődik. Kártevők és kórokozók ritkán támadják meg.
tulajdonságok
Magasság (kifejlett növény): | 1-2 m |
A növény alkata, életmódja: | lombhullató cserje |
Virágzásának ideje: | július, augusztus, szeptember |
Virágának színe: | fehér-rózsaszín (sötétbíbor murvalevelekkel) |
Fogyaszthatóság: | termése ehető |
Egyéb jellemző: | egyszerűen gondozható, várostűrő, szoliternek alkalmas |
Növény fényigénye: | fényigényes/félárnyékkedvelő |
Növény vízigénye: | közepes vízigényű |
Növény hőigénye: | mérsékelten fagytűrő |
Növény tápanyagigénye: | Közepesen tápanyagigényes |
Növény talajigénye: | jó vízáteresztő, talajban nem válogat |