A házhoz szállítási díj tartalmazza a csomagolási díjat is.
Garantáltan alacsony ár.
Leírás
Évelő növény. A nedves, árnyas erdőkben érzi jól magát, az enyhén savas talajt kedveli. Erősen fokhagymaillatú levelei kora tavasszal jelennek meg, és a nyár közepére elszáradnak. Április-májusban virágzik. Hazánkban főleg a gyertyános, tölgyes vagy bükkös erdők aljnövényzetében nő tömegesen. Március elejétől már látható hajtásai vannak. Nevét arról kapta, hogy a barna medvék előszeretettel fogyasztják terméseit, és még a föld alól is gyakran kiássák.
Leveleit tavasszal, a virágzás előtt szedik, és frissen használják fel, mert szárítva gyógyhatásuk gyengül. Hagymáját a fokhagymáéval azonos módon hasznosítják.
Gyűjtéskor fontos az óvatosság, mivel a medvehagyma könnyen összetéveszthető a – hasonló körülmények között élő – májusi gyöngyvirággal (Convallaria majalis) illetve az őszi kikericcsel (Colchicum autumnale). Mindkét esetben az eredmény súlyos, esetenként halálos mérgezés lehet, mivel az említett két növény levelei emberi fogyasztásra alkalmatlanok. A medvehagyma és a másik két növény közti legfőbb különbség az, hogy a medvehagyma levelei és virágzata is erősen fokhagyma-illatúak, míg a másik két növényé nem.
A gasztronómiában széles körű a felhasználása, gyógyhatását bélrendszeri próblémákra és magas vérnyomásra kezelésére is alkalmazzák.
tulajdonságok
Magasság (kifejlett növény): | 20 cm |